Nemrég szerencsém volt eltölteni egy kis időt Japánban, és ha már ott jártam, két találkozót is leszerveznem helyi PR szakemberekkel. Az utazás előtt hetekkel kerestem fel őket az interneten, mert nagyon érdekelt, hogy miben különböznek az ottani munkamódszerek. Első pillantásra nyilván nem sokban. Ők is a kapcsolataikból és az ötleteikből élnek, lobbiznak, rendezvényeket szerveznek, sajtóközleményeket írnak. De közben mégis egy kicsit másképp dolgoznak, módszereik között pedig egészen érdekes, sőt bizarr dolgok is vannak.

Emilie, Koczka Máté, Toru Mori

Az első beszélgetőpartnerem Toru Mori és kolléganője, Emilie voltak. Cégük luxusmárkákkal foglalkozik, ügyfelük egy prémium csokoládémárka és néhány komoly alkoholos itallal is foglalkoznak. Toru újságíróként kezdte, egy menő japán férfimagazinnak írt, és később váltott a PR-ra. Remekül hasznosítja az ott szerzett tapasztalatát és kapcsolatait, igazán hatékony kampányaik vannak. Jellemző rájuk, hogy mindent pontosan előre megterveznek, még azt is tudományosan kiszámítják, hogy egy adott hírt a hét melyik napján érdemes kiküldeni a sajtónak. Amíg nálunk nagyon népszerű a hírességekkel való kommunikáció, ott ez nem igazán működik, mert az embereket nem érdekli a celebvilág. Nincsenek is túl sokan a hírességek, csak nagyon ritkán fordul elő, hogy egy-egy embert megnyernek maguknak, akkor is főleg a közösségi médiában használják. És ha már itt tartunk, ott az a szokás, hogy a PR ügynökség kezeli az ügyfeleinek összes internetes felületét is. Arról is meséltek, hogy náluk nem igazán működnek a Magyarországon egyébként jól bevált sajtóajándékok. Ha ilyesmivel találkoznak a japán újságírók, nagyon sokat gondolkodnak, hogy elfogadják-e, és gyakran vissza is utasítják, hiszen úgy érzik, hogy mindenképpen vissza kell adniuk cserébe valamit - de ezt sokszor nem tehetik, vagy nem akarják megtenni.

Valahogy azonban mégis meg kell győzni őket. Azt már a második beszélgetőpartneremtől tudom - akinek kérésére nem írom le a nevét -, hogy egy tokiói átlagos újságíró napi 300 sajtóközleményt kap. Ki kell hát tűnni a tömegből, még akkor is, ha a téma megnyerő lenne. Erre jó lehetőség a személyes ismeretség, jó kapcsolatokra pedig nem egyszerű szert tenni. A japán újságírók nem igazán bratyizós fajták, inkább hivatalnokszerű öltönyös emberkék. Nem járnak hát el ebédelni egy PR-ossal, és nem beszélik meg velük a napi problémákat. Egy dologra azonban nyitottak: egy kis esti szórakozásra. Egészen pontosan az úgynevezett girl's clubokra. Az elmesélés szerint az ottani újságírók rendkívül kedvelik, ha néhány órát eltölthetnek egy-egy cég jóvoltából néhány gyönyörű lány társaságában. Na nem kell semmi rosszra gondolni, nem prostitúcióról van szó! Állítólag kifejezetten csak beszélgetőpartnerek, nincs fizikai kontaktus. Néhány ital mellett ellazulnak, a barátnőjükként kezelik őket, de semmi több. Persze méregdrágán. És ez nem csak a médiában szokás. A multinacionális cégek sajtójával foglalkozó PR-os szerint ezek a girl's clubok mindegyike a céges megrendelőkből él, mert minden iparág itt győzködi a neki fontos embereket. Ennek a szakembernek volt olyan időszaka, amikor minden este más újságíróval bulizott. Azért nem rossz meló.

Azt mindannyian megerősítették, hogy japánban is nagyon fontos a PR. A nagy cégeknek többnyire saját csapatuk van rá, a kisebbek pedig általában kiszervezik valakinek a feladatokat. Kell is a feltűnés lehetősége, ugyanis ebben a 128 milliós országban mindenki el akar adni valamit. :)