PR Furfang blog

2015.ápr.08.
Írta: koczka_mate komment

Hogyan legyek érdekes a sajtónak?

http://www.vallalkozzitthon.hu/hirek/Hogyan-legyek-erdekes-a-sajtonak-

Hogyan legyek érdekes a sajtónak?

Minden vállalkozás tele van jó témákkal, csak meg kell találni őket, és eljuttatni a megfelelő helyekre. A PR tanácsadó ebben segít.

Szerencsére egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a PR-nak milyen nagy szerepe van a külső és belső kommunikációban. A sajtóban való hatékony jelenlét a cég ismertségének növekedésével együtt hoz új vásárlókat és nyitja meg a kapukat új lehetőségek előtt.

Sok kisvállalat vezetője, aki először találkozik a PR-al, azonnal elveti a dolgot, mert azt hiszi, hogy az ő tevékenysége nem elég érdekes ahhoz, hogy cikkeket írjanak róla és tévéműsorokban szerepeljen. Ez azonban rossz hozzáállás. Inkább fel kell tenni a kérdést: hogyan legyek érdekes a sajtónak? Koczka Máté PR tanácsadó segítségével segítünk választ adni.

Mindenek előtt fontos leszögezni, hogy nem fizetett PR cikkekről beszélünk, hanem olyanokról, amelyek a saját jogukon érdekesek a médiában. Míg a pénzedért cserébe az előbbi módon szinte bármit leközöltethetsz, az utóbbi erősebb ráhangolódást vár, ám sokkal költséghatékonyabb megoldás.

A rossz téma

- Felejts el minden olyan szöveget, amit egy plakátra nyomtatnál! Az újságírókat nem érdekli, hogy milyen kedvezményeket adsz a termékeidre, hogy ingyenes a parkolás az üzleted előtt, és hogy este tízig nyitva vagy.

- Nem szabad mindennek a cégedről szólnia, a sajtóban legtöbbször a kevesebb több elv érvényesül. Nem szerepelhet minden mondatban a vállalkozásod neve, annak is örülnöd kell, ha egyszer leírják a cikkben - hidd el, így is rátalál akinek kell, és ráadásul nem lesz "reklámszagú" a hír.

- Nem érdemes olyan témát választani, amely csak egy nagyon szűk réteg számára érdekes. Lehet, hogy számodra ez az év híre, de semmit sem érsz vele, ha mások azt sem tudják, miről beszélsz.

A jó téma

- A legfontosabb, hogy érdekes és friss legyen. Lehetőleg olyan témával álljunk elő, amely egyedülállósága, hírértéke, tudástartalma, területi lefedettsége miatt sokakat érdekelhet. Fontos, hogy ez a valami egészen friss legyen, vagy valami miatt "most" legyen aktualitása. Olyasmire gondolj, amit a szomszédod továbbmesélne a munkahelyén, miután elolvasta.

- Fontos, hogy a téma teljes mértékben valós legyen, tényeket közöljön, és valaki (lehetőleg te) hitelesen tudjon nyilatkozni róla a sajtóban.

- Néhány kiindulópont jó témákhoz: figyelemfelkeltő kijelentések, valamilyen rekord felállítása, verseny szervezése egy különleges témában, díjak és elismerések kommunikálása, jótékonyság, kutatási eredmények közzététele, érdekes adatok nyilvánosságra hozása, reakció a céget érintő piaci/kormányzati eseményekre, hírességek bevonása, a cég vagy a cégvezető sikertörténete, egy rendezvény, vagy tulajdonképpen bármi, ami az első két kritériumnak megfelel

- Végezetül, de nem utolsó sorban: ne ijedj meg, ha elsőre nem jut eszedbe semmi! Ültesd el a témakereső magot a fejedben, és várj türelmesen az átütő ötletre!

A megfelelő témák kiválasztásával azonban még közel sem ért véget a sajtójelenlétre vágyó kisvállalkozó feladata. Ezután a sajtó számára könnyen felhasználható alapanyagot kell biztosítania, majd az információt eljuttatni a megfelelő helyekre.

A PR a kicsik fegyvere igazán

best-pr-firms-awards.pngMegjelent egy írásom a vallalkozzitthon.hu oldalon arról, hogy a multik mellett a kkv szektor is sikeresen használhatja a PR adta lehetőségeket.

Miért pont annak a pékségnek a tulajdonosa, az a jogász, és az a divattervező nyilatkozik a tévében? Miért ahhoz az autókölcsönzőhöz és könyvelőhöz mennek forgatni a tévéstábok? Elárulom, hogy az esetek túlnyomó részében nem véletlenül. És nem mágia, vagy fizetett hirdetés áll a dolog hátterében, hanem a jó PR.

A kisvállalati vezetőknek is érdemes lehet elolvasni a folytatást: http://www.vallalkozzitthon.hu/hirek/435/A-PR-a-kicsik-fegyvere-igazan

Címkék: pr, kkv, kisvállalat

4 gyors tanács a sikeres PR-hoz

Jó téma, alaposság, kapcsolat, ritmus

Jó téma, alaposság, kapcsolat, ritmus


Hiába a Tiéd a világ leghatásosabb híre, ha nem tudod eljuttatni a sajtóhoz. A blogomban már sokszor írtam róla, hogy milyen a jó sajtóközlemény, vagy hogy mennyire fontos a kapcsolatépítés. De ez még mindig nem elég ahhoz, hogy elég sajtómegjelenésed legyen.

Mert ahhoz, hogy elérd a célod, tökélyre kell fejlesztened a PR-od. Meg kell alkotnod a saját csodafegyvered. Ehhez adok most néhány ötletet.

 

# 1. Nézz körül és kérdezz!
Nehéz ráérezni, hogy milyen sztorira van szüksége a sajtónak. Új üzleteket nyitottál? Terjeszkedsz? Milliós beruházásaid vannak? Jótékonykodsz? Ez mind nem érdekes. Önmagában nem. Érdekessé kell tenned, hogy egy igazán jó történet kerekedjen belőle, különben csak egy mínuszos hír lesz a hetedik oldalon. Érdemes újságíró fejjel gondolkodni, így egy idő után hamar rájössz, hogy mi kerülhet be nagyobb valószínűséggel a lapokba. Ha nem megy, szedj össze témajavaslatokat és kérdezz meg újságírókat, sajtósokat arról, hogy melyikkel foglalkoznának. Meglátod, segíteni fog!

# 2. Légy alapos!
Az újságíróknak egyre kevesebb idejük van, és egyre több hírrel kell foglalkozniuk. Nem hagyhatod, hogy azért hagyjanak figyelmen kívül, mert bár a témád jó, a sajtóanyagod nem elég profi és körültekintő. 1500-2500 karakterben fogalmazd meg a mondanivalódat, és öntsd cikk formájába. Válaszold meg a négy legfontosabb kérdést, vagyis hogy kivel, mikor, hol, mi történt. Ne legyen helyesírási hibád. Használj számadatokat. Csatolj fotókat, ha lehet videót is. Add meg az elérhetőséged, és légy készenlétben, ha hívnának, azonnal állj rendelkezésre, légy felkészült, tudj válaszolni a feltett kérdésekre.

# 3. Lépj ki a postaládából!
A legtöbben csak e-mailben kiküldött sajtóanyagokkal bombázzák az újságírókat és a bloggereket. Lehet, hogy még ők maguk sem tudják, de ez nem elég nekik. Közvetlen kapcsolatot kell ápolnod velük, hogy arcot tudjanak párosítani a nevedhez. Néhány újságíró túl elfoglalt a találkozáshoz, ezért meg kell ragadnod az adandó alkalmakat. Fussatok össze egy kávéra, lépj oda egy rendezvényen, látogasd meg az irodában, adj neki egyedi információkat - és jó partnerre találsz benne!

# 4. Kezdd újra az egészet!
A sajtókommunikációdnak is olyan ritmust kell adnod, amilyet az értékesítésednek, a marketingednek és a gyártásodnak. Tervezz, és a terved alapján megadott rendszerességgel keress történeteket, adj ki sajtóhíreket és beszélgess az újságírókkal!

 

Keres bizalommal, ha bármiben a segítségedre lehetek! Sok sikert!

Koczka Máté / szabadúszó PR tanácsadó
mate@akoczka.com / +36 20 311-01-22

10 hasznos tipp kapcsolatépítésre a médiával

PR_Blog.jpgVállalkozásod teljes sikeréhez elengedhetetlen az újságírókkal való kapcsolatépítés!

 

Ha profi szeretnél lenni a PR-ban, nem elég megtalálni azokat, akik szívesen foglalkoznának a híreiddel, hanem megfelelően is kell bánnod velük. A lenti tippek segítenek abban, hogy az újságírók kulcsfontosságú információforrásnak, és ne egy megjelenésekért kuncsorgó "kéretlen hívónak" tekintsenek. Bízom benne, hogy segítségedre leszek ezekkel a tanácsokkal!

 

#1 Valódi érték
A sajtónak csak valóban hasznos, értékes információt adj át. Nem éri meg eljátszanod az újságírók bizalmát!

#2 Segíts
Próbálj meg segíteni az újságíróknak egy-egy a cégedtől független témában is. Meglátod, meghálálják a kedvességed!

#3 A jó kontakt
Nem kell ismerned mindenkit, csak a megfelelő embereket. Sokkal eredményesebb lesz a vállalkozásod PR-ja, ha csak a jó újságírókkal és szerkesztőkkel kommunikálsz. Találd meg azokat, akikkel valóban egymás segítségére lehettek!

#4 Ne várj semmit
Mindenki állandóan abban reménykedik, hogy az újságírók mind megírják azt, amit szeretne. Nem érdemes viszont terhet tennünk a kontaktunk vállára. Kevesebb presszióval hosszútávon nagyobb eredményt érhetünk el!

#5 Hallgatni arany
Nem tudsz segíteni, ha nem tudod hogy miben kell. Ne kapkodj! Először hallgasd és értsd meg, hogy a sajtókapcsolatod mit szeretne, és ezután pont arra a kérdésre adj választ!

#6 Találkozás után
Miután találkoztál valakivel, fontos hogy újra kapcsolatot teremts vele. Jelöld be a LinkedIn-en, írj neki egy e-mailt vagy hívd fel telefonon. Köszönd meg neki a találkozót vagy segíts egy információval, így később is emlékezni fog rád!

#7 Ne adj el!
A médiával való kapcsolat egy kétirányú utca: elsülhet nagyon jól és nagyon rosszul is. Nagyon fontos, hogy ne feledd, ezúttal nem a termékedet, hanem magadat kell eladnod - ez a siker egyik kulcsa!

#8 Nem baj, ha nem
Ne ijedj meg, ha egy újságíró nemet mond a témádra. Fogd fel ezt egy lehetőségként arra, hogy megtudd, mire van szüksége igazából - és szállítsd neki a megfelelő információt!

#9 Légy értékes
Válaszolj minden kérdésre, lény meglepő, mondj többet mint amit vár, legyenek jó fotóid és videóid a témához, oldd meg a problémákat! Légy valóban értékes az újságíróknak!

#10 Röviden és feltűnően
Egy újságíró naponta több száz levelet kap. Ahhoz, hogy esélyed legyen a bekerülésre, legyen figyelemfelkeltő az e-mailed tárgya, és rövid a tartalma. 500 karakternél többet csak ritkán olvasnak el ebben az iparágban.

 

Keres bizalommal, ha bármiben a segítségedre lehetek!

Koczka Máté / PR menedzser
mate@akoczka.com / +36 20 311-01-22

A blogger az új újságíró

blogger_writers_block.jpgSokat meséltem már arról, hogy mennyire fontos az újságírókkal és szerkesztőkkel való jó kapcsolat kialakítása. A mai világban azonban már nem csak a klasszikus sajtótermékek, hanem a webes véleményformálók is legalább olyan fontosak a pr-osok számára. Ma akkor már nem végezted elég jól a munkádat, ha az általad képviselt vállalat területéről író bloggerekkel nem vetted fel a kapcsolatot.

De miért fontos ez? Tudomásul kell vennünk, hogy az interneten töltött idő rohamszerű növekedésével az emberek már nem csak a hírportálokat és közösségi oldalakat tartják a könyvjelzőik között, hanem a kedvenc blogjaikat is. Azokat a blogokat, amelyeket a személyes hangvételük, jól célbaérő stílusuk miatt tízezrek vagy százezrek is olvashatnak. Méghozzá úgy, mint egy barát vagy egy barátnő írásait. Az átlagos cikkeknél tehát sokkal nagyobb jelentőséggel bír, hogy egy blogger mit gondol a cégünkről, a termékünkről, a szolgáltatásunkról, az általunk képviselt értékekről vagy a szektorról, amiben dolgozunk.

Mit tehetünk? Ne féljünk felvenni a kapcsolatot a bloggerekkel! Kezeljük őket úgy, mint a partnerlistánk legelején álló újságírókat! Segítsük őket információkkal, hívjuk meg őket a rendezvényeinkre, próbáltassuk ki velük a termékeinket, értesítsük őket elsőként a cégünket és a szektort érintő legfrissebb hírekről! Meglátod, hasznos segítőtársaid lehetnek a jövőben! :)

Keres bizalommal, ha bármiben a segítségedre lehetek!

Koczka Máté / PR menedzser
mate@akoczka.com / +36 20 311-01-22

süti beállítások módosítása