Ott voltam: tegnap este VIP bulin mutatkozott be a HOOTERS!

photo.JPGKipróbálhattam a hivatalosan csak holnap reggel nyitó Hooters éttermet, ami szombat este egy zártkörű rendezvényen ünnepelte a Budapestre érkezést. Az Amerikában dekoratív pincérnőiről és ellenállhatatlan csirkeszárnyairól híres több mint 400 étteremből álló lánc harmadik európai, és egyben első kelet-európai egységének megnyitóján hírességek, újságírók, üzleti partnerek és néhány szerencsés élvezhette az ingyen Hooters ételeket és italokat egész este.

A szervezők fél nyolctól várták a meghívottakat a Liszt Ferenc téren lévő narancssárga-fehér étterembe. Én és a barátaim nyolc körül érkeztünk, de ekkor már hatalmas sor kígyózott a bejárathoz vezető vörös szőnyeg előtt. Lufioszlop, fények, operatőrök, fotósok, luxusautó fogadta a vendégeket, akik már messziről felismerték, hogy jó helyen járnak. A várakozók között olimpikonok és szakmabeliek mellett Kiszel Tündét, VV Attilát, Schmuck Andort, Ganxsta Zolit és VV Tommyboyt is felfedezhették az éppen arra járók. Sajtóból sem volt hiány: képviseltette magát az összes magára valamit is adó nyomtatott, sugárzott és internetes médiatermék.

Hostessek helyett már a bejáratnál is a világhírű Hooters lányok keresgélték a neved a listán, a pipa után pedig újabbak vártak egy hatalmas fotófal előtt. Minden érkező vendégről külön fénykép készült, amelyen két lenge öltözetű csodaszép Hooters Girl fogja közre. A fotó után a "saját" Hooters lányunk lépett elénk, és közölte, hogy ma este Ő fog gardírozni minket. A leányzó az asztalunkhoz vezetett, majd italokkal, szép mosollyal és persze néhány kedves szóval látott el minket. A berendezés és a dekoráció modern, a székek és kanapék kényelmesek, csak az asztal közepén lévő óriási tekercs kéztörlő bántja a tekintetet, ami elvileg franchise elem. Máris megérkeztek az első koktélok egy totó kíséretében, amelyben a vendégek Hooters-felkészültségét mérték rendkívül bonyolult kérdésekkel.

A hivatalos szalagátvágás, egy kis beszélgetés és a többi ismerős üdvözlése után már meg is érkeztek a várva-várt ételek. Rántott mozzarella rudakkal, hagymakarikákkal és a hozzájuk tartozó szószokkal indítottunk. Az ízletes falatokat újabb kóstolók követték: paprikás, csípős, klasszikus csirkefalatok, majd több módon fűszerezett csirkeszárnyak, és pizza formájúra darabolt hamburgerek következtek. Ezután újra a 4 ezer(!) jelentkező közül kiválasztott néhány magyar Hooters lányé volt a főszerep: ünnepélyesen megvágták az azokat a bizonyos domborulatokat természetesen nem nélkülözhető tortát, majd a előadták a korábban betanult közös táncukat. Édes volt. Az étterem három szintjének, bárpultjának és rejtett zugainak felfedezése után a búcsú mellett döntöttünk. A kijáratnál pedig nagy meglepetésünkre nem csak friss levegőhöz jutottunk a benti meleg után, hanem szépen bekeretezve megkaptuk az érkezéskor rólunk készített fotót. Köszönjük! :)

A Hooters példája jól mutatja, hogy a termékbevezetéseket ma már drága reklámköltés helyett a pr eszközeivel a legcélszerűbb megoldani. Statisztikák is bizonyítják, hogy az emberek manapság nem hisznek a klasszikus reklámeszközöknek, helyettük inkább a harmadik féltől kapott információkkal "rezonálnak". Gondolj bele: Te láttál egyetlen tv reklámot, óriásplakátot vagy bannert a Hooters nyitásáról? Akkor honnan tudsz róla?!

cogmog4_kicsi.jpgHa saját celeb party szervezésén töröd a fejed, ajánlom egy korábbi bejegyzésem a témában: http://pr-furfang.blog.hu/2012/01/05/szervezz_otcsillagos_celeb_partyt_a_cegednek

Szívesen állok rendelkezésre az alábbi elérhetőségeimen:

Koczka Máté / PR menedzser
mate@akoczka.com / +36 20 311-01-22