PR Furfang blog

2011.okt.06.
Írta: koczka_mate komment

70 újságíró 1 nap alatt

Borzasztóan restellem, hogy nem írtam az elmúlt napokban, de nagyon elfoglalt voltam. Tegnap két sajtótájékoztatót is tartottam, az egyiket az Econergy cég "Új Légkör" rendezvényének, a másikat pedig a Illéssy Lenke divatmárkájának, az ille-ollának. Sok teendőm volt a két eseménnyel: már hetek óta bombáztuk az újságírókat és a hírességeket a meghívókkal, sajtóanyagokat fogalmaztunk, telefonáltunk, bevetettük az összes kapcsolatunkat és mindent leszerveztünk az utolsó kis részletig. Szerencsére megérte, ugyanis tegnap én és a csapatom több mint 70 újságírót mozgósítottunk a két eseményre, sőt a cégek partnerei és a megjelent hírességek is jól érezték magukat. Remélem sok-sok megjelenés születik majd a rendezvényekből, de a sajtófigyelés eredménye csak pár nap múlva jön meg... már nagyon izgulok!

Holnap este még lesz egy ütős olasz életstílusra épülő rendezvényem a Creolban, aztán szombaton végre valahára elmegyek egy kicsit pihenni. Két hétig New York városban leszek, szóval elnézést, ha esetleg ezidő alatt nem írnék ide. Mindenesetre ígérem, hogy utána jelentkezni fogok és bepótolom a sok írandót, mert bőven van mit megosztanom Veletek! :)

A David Beckham jelenség

Oké, hogy be akarom mesélni nektek a közismert személyekre épülő vagy velük társított reklámkampányok fontosságát, de miért mondom, hogy ezek tényleg hatásosak? Egyrészt az elmúlt 5 év tapasztalata, másrészt pedig rengeteg pozitív példa sarkall erre!

Nézzünk csak például a közismert személyek általi bevételsokszorozás egyik nemzetközi iskolapéldáját, a David Beckham jelenséget!

A leytonstonei születésű Bechham édesapja focirajongó konyhai alkalmazott, édesanyja pedig fodrász volt. Beckham gyerekkorában sokat focizott, tehetségét 16 éves korában ismerte fel a Manchester United és egyből szerződést is kötöttek. Azóta David Beckham a világ egyik legkeresettebb reklámarca lett! Nevével és hatásos énmárkájával több tucat cég eladásait tette eredményesebbé: olyan multinacionális nagyvállalatokkal szerződött mint a Pepsi-Cola, a Motorola, a Vodafone, az Armani, a H&M vagy az IBM. Beckhame neve márkanév lett, és Victoriával együtt a pár rendkívül acélos véleményalkotó erővé vált!

Ugye milyen jó lett volna az Armani vezetői székében ülni, amikor a Bechham-kampány hatására az éves bruttó forgalom egy év alatt 16 millióról 21 millió euróra nőtt? De miért ne növelhetné cégének bevételeit Ön is közismert emberekkel?

Miért pont celebbel hirdess?

A hírességeket sok vállalkozás használja termékei reklámozására. Adja magát a kérdés, hogy vajon működik-e ez a módszer? Igen, működik! A hírességeken alapuló PR tevékenység bármely szervezet bármely szintjén, bármely helyzetben, a világ bármely pontján minden vezető hasznára válik.

Legyen saját celeb reklámarcod! Azért jó hírességekkel hirdetni, mert minden pozitív képzettársítás, amit a sztárról tudtunk vagy gondoltunk, ráragad a termékre vagy szolgáltatásra, ezáltal kívánatosabbá válik az árucikk. Ha ráklámarcunk egy ismert, hiteles és szerethető figura, akire kíváncsiak vagyunk, akkor máris nyert ügyünk van! Amikor a vásárlás folyamatában végül eljutunk a döntésig, végül valahol tudat alatt ez befolyásol majd minket.

Kommunikálj közismert emberekkel kampányszerűen! Sok márka nem szeretné, ha egy híresség lenne a reklámarca, viszont szívesen alkalmaz rendszeresen sztárokat egy-egy termék vagy szolgáltatás bevezetésekor, vagy épp az év végi ügyfélbulin. Hatékony megoldás lehet, ha hírességek részvételével szervezünk egyszerű sajtóeseményeket. Pl: sztárok Finlandia koktélokat kevernek a Szigeten, tiszta homokozóért kampányolnak, divatbemutatón modellkednek, vagy épp csak a celeb bulinkon mosolyognak a fotósoknak. Ezek az egyszerű kis rendezvények rengeteg újságírót és médiást vonzanak hozzánk, akik aztán maguktól viszik majd a hírünket!

Start

Koczka Máténak hívnak. Főállásomban újságíróként és tv riporterként dolgozom, de 2006 óta már a PR vadvizén is szabadúszok. Legtöbbször olyan munkákra kérnek fel, ahol egy márkát közismert emberekkel kell ismertebbé tennem, de sokszor közvetlenül közismert emberek sajtókommunikációjának rendbetételével is megbíznak.

Az ügyfeleim már hónapok óta non-stop azzal zargatnak, hogy kezdjek el blogot írni a munkámról. Az elmúlt években nem láttam túl sok értelmét a dolognak, de már másképp gondolom: miért ne segíthetnék tapasztalataimmal azoknak a marketingeseknek és cégvezetőknek, akik épp most kezdenének intenzív PR tevékenységbe, vagy csak elakadtak a sajtókommunikáció útvesztőjében?

Bár a hírességekkel társított PR egyre elterjedtebb lesz, ez a világ nagyon zártnak és rejtélyesnek tűnhet azok számára, akik csak fogyasztóként, vagy a szakma egy teljesen másik szegmenséből pislogva követik nyomon az ilyen jellegű kampányokat. Most induló blogomban megpróbálok gyakorlati tanácsokkal, esettanulmányokkal, érdekes hírekkel és újdonsült módszerekkel segíteni abban, hogy miképp Tedd Híressé a Céged! :)

süti beállítások módosítása