PR Furfang blog

2012.aug.26.
Írta: koczka_mate komment

Ott voltam: tegnap este VIP bulin mutatkozott be a HOOTERS!

photo.JPGKipróbálhattam a hivatalosan csak holnap reggel nyitó Hooters éttermet, ami szombat este egy zártkörű rendezvényen ünnepelte a Budapestre érkezést. Az Amerikában dekoratív pincérnőiről és ellenállhatatlan csirkeszárnyairól híres több mint 400 étteremből álló lánc harmadik európai, és egyben első kelet-európai egységének megnyitóján hírességek, újságírók, üzleti partnerek és néhány szerencsés élvezhette az ingyen Hooters ételeket és italokat egész este.

A szervezők fél nyolctól várták a meghívottakat a Liszt Ferenc téren lévő narancssárga-fehér étterembe. Én és a barátaim nyolc körül érkeztünk, de ekkor már hatalmas sor kígyózott a bejárathoz vezető vörös szőnyeg előtt. Lufioszlop, fények, operatőrök, fotósok, luxusautó fogadta a vendégeket, akik már messziről felismerték, hogy jó helyen járnak. A várakozók között olimpikonok és szakmabeliek mellett Kiszel Tündét, VV Attilát, Schmuck Andort, Ganxsta Zolit és VV Tommyboyt is felfedezhették az éppen arra járók. Sajtóból sem volt hiány: képviseltette magát az összes magára valamit is adó nyomtatott, sugárzott és internetes médiatermék.

Hostessek helyett már a bejáratnál is a világhírű Hooters lányok keresgélték a neved a listán, a pipa után pedig újabbak vártak egy hatalmas fotófal előtt. Minden érkező vendégről külön fénykép készült, amelyen két lenge öltözetű csodaszép Hooters Girl fogja közre. A fotó után a "saját" Hooters lányunk lépett elénk, és közölte, hogy ma este Ő fog gardírozni minket. A leányzó az asztalunkhoz vezetett, majd italokkal, szép mosollyal és persze néhány kedves szóval látott el minket. A berendezés és a dekoráció modern, a székek és kanapék kényelmesek, csak az asztal közepén lévő óriási tekercs kéztörlő bántja a tekintetet, ami elvileg franchise elem. Máris megérkeztek az első koktélok egy totó kíséretében, amelyben a vendégek Hooters-felkészültségét mérték rendkívül bonyolult kérdésekkel.

A hivatalos szalagátvágás, egy kis beszélgetés és a többi ismerős üdvözlése után már meg is érkeztek a várva-várt ételek. Rántott mozzarella rudakkal, hagymakarikákkal és a hozzájuk tartozó szószokkal indítottunk. Az ízletes falatokat újabb kóstolók követték: paprikás, csípős, klasszikus csirkefalatok, majd több módon fűszerezett csirkeszárnyak, és pizza formájúra darabolt hamburgerek következtek. Ezután újra a 4 ezer(!) jelentkező közül kiválasztott néhány magyar Hooters lányé volt a főszerep: ünnepélyesen megvágták az azokat a bizonyos domborulatokat természetesen nem nélkülözhető tortát, majd a előadták a korábban betanult közös táncukat. Édes volt. Az étterem három szintjének, bárpultjának és rejtett zugainak felfedezése után a búcsú mellett döntöttünk. A kijáratnál pedig nagy meglepetésünkre nem csak friss levegőhöz jutottunk a benti meleg után, hanem szépen bekeretezve megkaptuk az érkezéskor rólunk készített fotót. Köszönjük! :)

A Hooters példája jól mutatja, hogy a termékbevezetéseket ma már drága reklámköltés helyett a pr eszközeivel a legcélszerűbb megoldani. Statisztikák is bizonyítják, hogy az emberek manapság nem hisznek a klasszikus reklámeszközöknek, helyettük inkább a harmadik féltől kapott információkkal "rezonálnak". Gondolj bele: Te láttál egyetlen tv reklámot, óriásplakátot vagy bannert a Hooters nyitásáról? Akkor honnan tudsz róla?!

cogmog4_kicsi.jpgHa saját celeb party szervezésén töröd a fejed, ajánlom egy korábbi bejegyzésem a témában: http://pr-furfang.blog.hu/2012/01/05/szervezz_otcsillagos_celeb_partyt_a_cegednek

Szívesen állok rendelkezésre az alábbi elérhetőségeimen:

Koczka Máté / PR menedzser
mate@akoczka.com / +36 20 311-01-22

Kutatás - Az újságírók az ismerős sajtósok híreit adják közre szívesebben

Néhány napja egy kis kutatásba kezdtem azoknak az újságíróknak, szerkesztőknek, tévéseknek, rádiósoknak, internetes szerzőknek, riportereknek a bevonásával, akikkel nap mint nap munkakapcsolatban állok. Egy nap alatt több mint hatvanan válaszolták meg közülük azt a rövid internetes kérdőívemet, amelyben a pr szakmával való viszonyukat vizsgáltam.

A névtelen válaszadók mindegyike valamely hazai vagy határon túli magyar sajtótermék aktív munkatársa. 54 százalékuk nő, 46 százalékuk férfi, átlagéletkoruk 42 év.

chart1.pngMunkaterületük:

41% - nyomtatott média
20% - sugárzott média
39% - internetes média

chart2.pngA médiatermékük lefedettsége:

78% - országos
14% - megyei
5% - városi/kerületi
3% - határon túli

A válaszadók túlnyomó részt a következő témákkal foglalkoznak munkájuk során (a felhasználók több jelölőnégyzetet is bejelölhetnek, ezért a százalékértékek összege meghaladhatja a 100%-ot):

54%    kultúra
39%    egészség
39%    magazin
34%    életstílus
27%    bulvár
27%    utazás
27%    egyéb
24%    film
22%    divat
22%    gazdaság
20%    politika
20%    sport
19%    zene
15%    vélemény
14%    technika
14%    tudomány
14%    üzlet
12%    külföld
10%    jog



chart3.pngA válaszadók 54 százalékának postafiókjába egy átlagos hétköznapon 5-20 sajtóanyag érkezik pr tanácsadóktól. 19 százalékhoz jut el 0-5, 25 százalékhoz 20-50 levél, a válaszadók 2 százaléka pedig még ötvennél is több közlendőt kap.

Ezeknek a leveleknek a használhatósága egy esetben sem volt kiváló, túlnyomó részt az elfogadható és megfelelő opció közül választottak a kitöltők.

chart4.png47%    elfogadható
31%    megfelelő
12%    jó
10%    nem elfogadható
0%    kiváló

A legtöbb újságíró a pr tanácsadóktól érkező levelek csupán felét olvassa el, de sokan az összes üzenet megtekintésére fordítanak időt.

Más a helyzet a megjelenésekkel. A pr tanácsadóktól érkezett (elolvasott) sajtóanyagok átlagosan mindössze 32 százalékban jelennek meg később a válaszadók által képviselt sajtótermékben.

A kitöltők 85 százaléka minden átlagos hétköznapon 0-10 közötti sajtómeghívót talál a postafiókjában, és csupán 15 százalék e-mail címére érkezik tíznél is több invitáció.

chart5.pngA meghívók használhatóságáról már határozottan jobb a szakma véleménye.

36%    elfogadható
31%    jó
25%    megfelelő
7%    kiváló
2%    nem elfogadható

A válaszadók a sajtóanyagokkal ellentétben a meghívók túlnyomó részét elolvassák: 44 százalékuk a beérkezettek minimum 90 százalékát nézi át tüzetesebben.

chart6.pngEzután arra kértem az űrlap kitöltőit, hogy árulják el, általában milyen okok miatt nem használta a hozzá beérkező sajtóanyagokat. A felhasználók több jelölőnégyzetet is bejelölhetnek, ezért a százalékértékek összege meghaladhatja a 100%-ot.

78%    Nem tartozott szorosan a munkaterületemre
56%    Túlzott márkamegjelenítés
36%    Nem volt elég egyedi
24%    Hírbőség
17%    A végső döntéshozó kiszelektálta
8%    Other
7%    Hibás megfogalmazás

chart7.pngAz újságírók/szerkesztők 1-től 5-ig terjedő skálán választották ki, hogy mennyire veszik szívesen, ha egy pr tanácsadó telefonon keresi fel őket. (1=nem örülök, 5=szívesen veszem)

31%    1
29%    3
22%    2
10%    4
8%    5

Kiderült, hogy a válaszadók 83 százaléka szívesebben foglalkozik az általa személyesen is ismert pr tanácsadók által küldött anyagokkal, és csak ez csak 17 százalékukat nem befolyásolja személyes kapcsolat a döntésükben.

chart8.png

A kitöltők 92 százaléka úgy gondol a pr tanácsadóra, mint az az ember, aki segíti a munkáját és mindössze 8 százalék ítéli csak úgy, hogy a sajtós elpazarolja az értékes munkaidejét.


c6.JPGA kérdőív végén a válaszadók köntörfalazás nélkül mondhatták el véleményüket a sajtósokról. Fény derült a legnagyobb hibákra, és segítettek megalkotni az ideális pr tanácsadót is. Az újságírók véleménye a következő posztban! :)

Bármilyen kérdést, megjegyzést, véleményt szívesen veszek az itt olvasottakkal kapcsolatban kommentben, vagy akár a lenti elérhetőségeim egyikén! :)

Koczka Máté / PR menedzser
mate@akoczka.com / +36 20 311-01-22

A PR nem reklám, a reklám nem PR

Fontosnak tartottam írni erről az ősrégi témáról, ugyanis szeretném felhívni a PR területét újonnan kóstolgatók figyelmét egy óriási hibára, amelyet eleinte sokan elkövettek, köztük én is...

A legáltalánosabb tévedés, amikor a reklám és a PR közé egyenlőségjelet tesznek! Bár sokan összekeverik őket, céljaik alapján egyszerűen megkülönböztethetőek: amíg a PR szakember azért dolgozik, hogy szimpátiát, bizalmat és jó hírnevet építsen ki a közvéleményben, a reklámos közvetlen eléréssel akarja gyors vásárlásra sarkallni az embereket. A reklám elsődleges célja a közvetlen eladás ösztönzés. A PR is eladást ösztönöz, de csak közvetve: a bizalomépítés eszközével.

A kommunikalj.hu oldalon találtam két egyszerű rajzocskát, ami gyorsan megmutatja a módszereik közti különbséget is. Te kinek hinnél?!

pr_vs_reklam.JPG
A kommunikációs stratégia vagy egy új kampány kommunikációjának tervezésénél, valamint a kivitelezés minden egyes apró részleténél fontos tehát szem előtt tartani az előbb olvasottakat.

Nem érdemes például a sajtóközleményed minden mondatába belecsempészni a népszerűsíteni kívánt márkanevet, vagy épp beleépíteni agresszív, azonnali vásárlást sürgető gondolatokat. Ennél léteznek sokkal finomabb és persze eredményesebb módszerek is! :)

Koczka Máté / PR tanácsadó
mate.koczka@gmail.com / +36 20 311-01-22

*** Iratkozz fel az ingyenes PR oktató hírlevél folyamomra itt: https://pr-furfang.blog.hu/2012/08/20/ingyenes_heti_oktato_pr_hirlevel ***

Ingyenes heti oktató PR hírlevél!

Kedves Olvasó!

Bárkinek lehetősége nyílik feliratkozni ingyenes PR oktató hírlevél folyamomra, amelyben hetente egy alkalommal további hasznos tanácsokkal és gyakorlatias megoldásokkal szolgálok a publicitásra vágyó cégeknek, rendezvényeknek, személyeknek, szervezeteknek, vagy más érdeklődőknek. Tessék bátran használni ezt a lehetőséget! :)

Feliratkozáshoz töltsd ki valódi adataiddal az alábbi űrlapot:

*  Keresztnév:
*  Vezetéknév:
*  Your Email Address:
 * Telefonszám:
*  Cég:
*  Weboldal:
*  Enter the security code shown:
 

 

Koczka Máté / PR tanácsadó
mate.koczka@gmail.com / +36 20 311-01-22

Szó szerint a nulláról sajtókapcsolatokat építeni?

network.jpgTegnap este Nász Nikolett, a Kaposvári Egyetem marketing szakirányos végzős hallgatója írt nekem levelet, amelyben arra kíváncsi, hogy egy pályakezdő vagy akár még egyetemista, ha PR területen szeretne dolgozni, hogy tud szó szerint a nulláról sajtókapcsolatokat építeni.

Talán a kapcsolatok és a sajtólista kialakítása a PR területen dolgozók legnehezebb feladata. Ezen áll vagy bukik a projekt sikere, ugyanis egy-egy kampány végén a sajtómegjelenések mennyisége és minősége nyújtja a legtisztább visszacsatolást az eredményességről, megjelenéseket pedig ugye megjelentetők nélkül nehéz generálni!

Ha valaki teljesen a nulláról kezdi sajtós karrierjét, elsőként sajtólistát kell építenie. Az első saját listád összeállítása nem öt percbe fog telni, de érdemes bombabiztos alapot készíteni a munkádhoz, ezért szánj rá elegendő időt! A lista elkészítése nagyon hasonló ahhoz mint amikor egy értékesítő felkutatja a cége által forgalmazott termék után valószínűleg potenciálisan érdeklődő vevőket.

Kit keress meg?

- Elsőként tehát érdemes felkutatni a feladatod témájával releváns sajtótermékeket. Ha például extrémsport fesztivál PR feladataival bíznak meg, semmi értelme eljuttatni a híred a cukrász hetilapnak, a Háziállat Magazinnak, vagy a türkmenisztáni hírmondónak.

- A helyi médiát. Ha az extrémsport fesztiválod Szolnokon kerül megrendezésre, érdemes megkeresni témajavaslattal a Jász-Nagykun-Szolnok megyében fellelhető újságokat, körzeti televíziókat, rádiókat, internetes portálokat is.

- És ami talán a legfontosabb: az országos média listázása. Kereskedelmi és közszolgálati tévéadók, rádiók, újságok, online hírközlők. Ha ügyes vagy és jó hírértékű anyagokat küldesz nekik a fesztiválról, az egész ország hall majd róla!

Az internetes keresőkben, különböző linkgyűjtőkben és szakmai portálokon való keresgélés után összeáll majd remélhetőleg egy néhány száz sorból álló excel táblázatod, amelyben sajtótermékek és kiadók nevei szerepelnek. Ezután kitartó telefonálás következik: minden egyes céget fel kell hívnod adategyeztetés (és persze az első személyes kontaktus megteremtése!!!) céljából. A táblázatodnak a beszélgetés után legjobb esetben tartalmaznia kell a kiadó nevét, a sajtótermék nevét, a postacímüket, e-mail címüket, telefonszámukat, a kapcsolattartód nevét, titulusát, és az Ő közvetlen elérhetőségeit. Mire a lista végére érsz, máris beszéltél rengeteg újságíróval és szerkesztővel, megszerezted az elérhetőségeiket, talán egy kicsit össze is ismerkedtetek.

Másolat - mate2.jpgÉn a helyedben valahogy így indítanék, de ez persze nem minden. Később frissítened kell a listád, új megbízásokhoz újat kell készítened, és azt is meg kell tanulni, hogy hogyan használd a lehető legoptimálisabban.

Egy korábbi bejegyzésem a témában: http://pr-furfang.blog.hu/2011/12/13/epits_kapcsolatot

Továbbra is örömmel válaszolok a kérdésekre, és szívesen veszem a kommenteket is az itt olvasottakról! :)

Koczka Máté / PR menedzser
mate@akoczka.com / +36 20 311-01-22

süti beállítások módosítása